2.Fejezet: Dalban mondom el

Rayan

 Egy pillanatra úgy éreztem megdermedt az idő is. A szökevény egy lány volt. Ez kissé meglepett. Nem volt még rá példa, hogy egy lány innen meg akarjon szökni. Hiszen az itteni lányok nagyon élvezték, hogy szabadok voltak. Nem voltak itt a szüleik, hogy parancsolgassanak nekik, illetve bármit is megtiltsanak nekik. Festették a hajukat, mindent megadtak nekik, amit kértek szépészeti szempontból. De ez a lány másnak tűnt. Szemében, melyben egy pillanatra gyűlölet villant, most kiváncsiságot véltem felismerni. Majd ő felállt. Én továbbra is meglepetten álltam. Nem volt rajta smink és a haját se nem fonta, se nem festette.

-Uraim! Azt hiszem rám bízhatják a lányt.

-De Brown úrfi... az apja meghagyta..

-Majd hozzá kísérem ne aggódjanak.

-Na de úrfi nem ismeri ezt a lányt még... úgy értem....

-Hm, értem mire gondol, de ne aggódjon elbánok én vele. -mondtam majd az őrök félreálltak.

 A lány nem értette a reakciómat. És igazából én se. Majd hirtelen eszembe jutott valami. Láttam már őt korábban.

*~*~*~*~*

 

Rheya

 Rayan úgy nézett rám legelőször mint valami farkas, aztán meg elküldte az őröket. Nem értettem és nem is tetszett a reakciója.Vajon mit akarhat tőlem? Majd közelebb lépett és megszorította a karomat.

-Neked senki nem mondta, hogy innen esélytelen megszökni? Hm? Kérdeztelek hé!

-És? -kérdeztem. -Ha akarok válaszolok, ha nem, nem. Nem tarthat itt az apád.

-Te voltál, aki felszólalt első nap ugye?

-Igen. Te meg látom, nagyon szeretsz kérdezősködni. -szinte meg se várta, hogy befejezzem.

-Mi a neved?

-Titok. -feleltem. Ő erre rám nézett. Makacsul bámultam vissza rá. Továbbra is szorította a karom és most tovább is húzott magával. A folyosón tovább rángatott majd a szállások felé vette az irányt. Meglepődtem. Az apja irodája, dolgozója vagy mit tudom én milye nem lehetett arrafelé.

-Most hova viszel?

-A szobádhoz. Erre van nem?

-De miért? Nem az apádhoz kéne vinned?

-De igen. És te találkozni akarsz vele? -kérdezte.

-Miért ne? Hisz végülis egyszer már meg akart ölni. És ha úgy van, ahogy te mondtad, ha én innen soha nem tudok megszökni inkább megyek önként a halálba innen.

-Tessék?

-Jól hallottad. Inkább megyek a halálba.

-Azt mondtad, az apám meg akart ölni?

-Igen...

-Az nem lehet. Ő nem tenne ilyet!

-Vigyél hozzá majd magad is meglátod.

-Ne aggódj, beszélek vele.

-Én nem aggódom.

 Megfordult, hogy elmenjen, s én egy pillanatra megtorpantam. Sosem voltam ennyire hálátlan senkivel úgy, mint ezzel a fiúval.

-Köszönöm, Rayan. -ő ebben a pillanatban visszafordult.

-Furcsa egy lány vagy te. De okos vagy, és bátor. Csodállak őszintén. És mégvalami, nem kell megköszönnöd. -ezzel eltűnt a sarkon.

 Ha én furcsa vagyok akkor ő mi? Visszamentem a szobámba. A farkasom már ott várt.

-Sky! Hála az égnek, hogy jól vagy!

 Egy darabig még Rayan járt az eszembe, de utána hamar elnyelt az álom.

*~*~*~*~*

Rayan

 Apám éppen akkor kiáltotta el magát, amikor beléptem a szobájába.

-Hol van az a lány!?

-A szobájában. -feleltem. -Az pedig igaz, hogy meg akartad ölni?

-Te honnan tudod?

-Válaszolj a kérdésemre! Igaz ez!?

-Igaz. De oka volt. Megtudtam, hogy ez a lány egy Reeves.

-Hogy mi? Csak azért, mert az ellenségünk?

-Rayan, nem várom, hogy megértsd, de ő veszélyes lehet még ránk. Ne kerülj hozzá közel!

-Hogy érted?

-Úgy ahogy mondom! És mégvalami. Döntésre jutottam felőle. Elég harcias ahhoz, hogy harcba menjen legközelebb. Csak egy kicsit tanításra szorul.

-Na de máris? Hogy a halál ott érje?

-Ezt nem most és nem veled fogom megvitatni! Elmentek és kész!

-Megyünk!?

-Igen. Te fogod vezetni a déli csapatokat. Az elsőt.

-De én...

-Nincs kifogás! Így döntöttem!

 Fogtam magam s kirontottam az ajtón. Valahogy elfogott a félelem. Borzalmasan éreztem magam. Végigtámolyogtam a folyosón. Cyntia ekkor meglátott és hozzám rohant. Rózsaszín fürtjei körüllengték. Egy pillanatig a rosszullét kerülgetett.

-Rayan! Nézd mit vettem...

-Cyntia ne most, kérlek!

-De hát mi a bajod? Képzeld! Apád azt mondta, hogy írtál egy dalt! Egy szerelmes dalt.

-Igen dalt írtam, de...

-Már alig várom, hogy halhassam! Ó, legyen már este!

-Örülök, de ha megbocsátasz. Mennem kell.

-Persze, de este találkozunk.

 Végigfutottam a folyosón. És amint berontottam a szobámba az ágymra zuhantam. Tudtam, hogy háború lesz. De azt nem akartam, hogy az első embereket én vezessem a halálba. Cyntia meg.. a másik, akivel harcolnom kell. Apám azt akarja vegyem el. De én nem akarom. Most se hallgatott meg. Ahogy máskor sem. Ő is olyan volt mint a többi. Nem olyan mint ez a Reeves lány. Ő valahogy más volt. És valamiért, bár kicsit sem volt kedves, mégis jólesett rá gondolnom.

*~*~*~*~*

Rheya

 A dörömbölés az ajtómon keltett fel. Egy pillanatra megrémültem, de aztán meghallottam Damien hangját. Ez most megnyugtatott.

-Rheya jól vagy?

-Igen! Csak pihentem egy kicsit. Baj van?

-Nem, dehogy, csak aggódtam, mert úgy hallottam ma szökést kísérelt egy lány.

 Kinyitottam az ajtót. Ő pedig azonnal belépett.

-Biztos jól vagy?

-Persze. -vágtam rá. Ő aggódva nézett engem. -Nos.. csak ezért jöttél?

-Öhm nem egészen. Meg akartalak kérdezni nincs-e kedved lejönni megnézni a koncertet, amit ma este adnak.

-Koncert lesz? Hogyhogy?

-Úgy tudom itteni bandák. Sokan énekelnek, vagy zenélnek.

-Szuper, de megyek. Csak adj öt percet, hogy átöltözzek.

-Ok. Kint megvárlak.

 Magamra kaptam a kedvenc felsőm és nadrágom és már alig vártam, hogy találkozzak Scottal, és Roxannal is. Meg valahol a szívem mélyén, valaki mást is reméltem, hogy látni fogok. És megfogadtam, hogy őt biztosan kitörlöm a fejemből ezután.

*~*~*~*~*

Rayan

 Kilestem a függöny mögül. És reménykedtem, hogy Cyntia most nem talál meg. Apám odalépett hozzám, arcán semmilyen érzés sem tükröződött. Feszülten visszafolytottam a levegőt.

-Megnéztem a dalodszövegét. És nem igazán szerelmes dal.

-Majd énekelek olyat, ha lesz kinek. Addig pedig nem énekelek olyanról, ami nincs.

-Nem teheted ezt vele.

-Túléli majd. És túl lesz ezen is. -mondtam és kiléptem a fényre. És ezzel együtt magam sötétségébe.

 Odelent mindenki újjongani kezdett, ahogy meglátott. Dilonra néztem. Ő volt a legjobb barátom. Mindig számíthattam rá bármiről is volt szó. Ő felém kacsintott. Sokféle hangszeren játszott. Gitár, zongora, dob, tőle bármi kitelt. Néha irigyeltem. Irigyeltem, mert olyan szabad volt. Teljesen más mint én. Több ő mint csak csupán a "legjobb barátom". Testvéremként szerettem őt. Majd végignéztem a tömegen. Rengetegen voltak. De én csak egy arcot kerestem. És őt nem láttam sehol. Ez kissé elszomorított. De a dalomhoz ennyi szomorúság elég volt.

*~*~*~*~*

Rheya

 Óriási volt körölöttünk a tömeg. Az udvaron állt a hatalmas színpad, s mire mi ideértünk már akkor is rengetegen voltak itt. De most szinte mindenki összetömörült. Majd Damien felkiáltott.

-Ott vannak! Látom őket! Roxan, Scott!

 Roxan és Scott észrevettek minket és én végre szorosan magamhoz öleltem őket.

-Rheya, jól vagy? -kérdezte Roxan.

-Igen, persze.

-És mond, te voltál az, aki megpróbált megszökni? -kérdezte Scott.

 Reméltem, hogy ezt a kérdést egyikük sem fogja feltenni. Damien tekintetét magamon éreztem.

-Én.. Igen. Én voltam.

-Tessék!? Én azt hittem.. -kezdte Damien.

-Nem kérdezted..

 Ekkor a tömeg hangos sivításba kezdett. Felnéztem a színpadra és elakadt a lélegzetem. Rayan ott állt. Épp végigfutatta a szemét a tömegen. Mintha keresett volna valamit, de aztán odalépett a gitárjához. Majd a mikrofonhoz lépett és intett a tömegnek. Halványan mosolygott is, de ez nem tűnt túl őszinte mosolynak. Ekkor Damien közelebb lépett hozzám.

-Beszélhetnénk? Valahol máshol...

-Nem beszélhetnénk meg utána?

-Rendben...

-Köszönöm, Damien.

 Láttam, hogy Damien arca kissé megenyhült. De még mindig feszült volt. Tudtam, előbb, utóbb meg kell magyaráznom neki. Újra Rayanra emeltem a tekintetem. Ekkor már egyáltalán nem mosolygott. És elindult a zene. Elsőre nem tűnt annak, de mikor meghallottam Rayant énekelni szinte megszakadt a szívem a dal annyira bánatosnak tűnt. És magányosnak. Mikor vége lett a számnak Rayan felállt, majd a tömeghez szólt.

-Köszönöm, hogy meghallgattátok a dalom! Mint sokan tudjátok, egy háború peremén állunk. Apám megbízott azzal, hogy ezt elmondjam nektek is! Az első támadást pedig én fogom vezetni!

 Ekkor a tömegen zúgolódás futott végig. Damien megfogta a kezem és megszorította. Összerezzentem, de nem húzódtam el. Pedig az eszem ezt súgta. És valamiért a szívem is. Nyomasztó érzések kerülgettek minket. És az egész tömeget. A legtöbben feszültek voltak, néhányan hangot is adtak ennek.

-És remélem, hogy számíthatok mindazok támogatására, akik velem tartanak majd. Köszönöm...

 Amikor megláttam, hogy eltűnt a függöny mögött, valamiért rosszul éreztem magam. Hálásnak kellett volna lennem neki, ehelyett... Damien viszont ekkor kirángatott a tömegből.

-Rheya, miért nem avattál be engem? Ketten talán meg tudtuk volna oldani. Elszökhettünk volna.

-És ha mégsem? Azt hiszed, megbocsátottam volna magamnak, ha te is bajba kerülsz?

 Ekkor Damien átölelt.

-Rheya, én...

-Nekem... mennem kell. -mondtam és kibontakoztam az öleléséből.

-Rheya várj! -kiáltott még utánam Damien, de én már nem vártam meg. Egyenesen a szobámba mentem és magamra zártam az ajtót.

*~*~*~*~*

Rayan

 Mikor megláttam, azonnal lejöttem a színpadról. Korábban már beszéltem Dilonnal, hogy azt akarom ő tanítsa meg mindenre. Mindenre, amit én nem tudnék neki. Csakhogy amikor kiértem a színpad mögül ő ott volt. Egy aranybarna hajú srác karolta át. Megdermedt bennem minden. De aztán arra gondolotam, végülis logikus. Egy ilyen lánynak már biztosan volt barátja. Így hát mihamarabb eltűntem onnan. A szobámba mentem, még mielőtt bárki is észrevehette volna. Majd végigzuhantam az ágyamon. Szinte észre sem vettem, amikor Dilon belépett az ajtómon és mellémzuhant ő is. Jellemző, mindig akkor jelent meg mikor szükségem volt rá, bár ezt nem vallottam volna be senkinek.

-Te meg mit keresel itt?

-Csak látom, hogy valami gond van. Mi a baj?

-Nem akarok beszélni róla, de tudom, hogy te úgy sem fogsz békén hagyni.

-Arról a lányról van szó mi?

-Nem csak róla...Aggódom, de nem csak miatta. Mi lesz a többiekkel? Ha valamit elszúrok? És rengetegen meghalnak miattam? Most nem babra megy a játék.

-Túl sokat vár el tőled az apád. Értem. De azzal senkinek sem segitesz, ha aggodalmaskodsz.

-Emellett...

-Emellett?

-Válaszolj valamire őszintén! Van rá bármi esély, hogy eleget tanul, mire harcba küldjük?

 Erre Dilon elmosolyodott, nem is halkan.

-Már nagyon régen nem láttalak ilyennek.

-Milyennek?

-Szerelmesnek.

-Nem vagyok az!

-Ne tagadd. Lerí rólad, hogy ő számodra nem "csak csupán" egy lány.

-És akkor mi van? Azt hiszem van barátja.

-Barátja? Ezt honnan veszed?

-Amikor kijöttem a színpad mögül épp ölelgették egymást. -nem bírtam ki, hogy ne legyen irónia a hangomban.

-Te féltékeny vagy!!

-Wow, micsoda felfedezés.

-Ne hívjak orvost? Lehet, hogy súlyos ez a "szerelemkór".

-Idióta! Ott az ajtó, csukd be magad után! -mutattam az ajtóra, mire Dilon engedelmesen fel is áll és elindult, de azért az ajtóból még visszanézett.

-Akkor hozom az orvost, nehogy ragályos legyen.

 Gyorsan vágta be maga után az ajtót, nehogy eltalálja a párna, amit éppen hozzá akartam vágni. De egy kicsit jobb kedvre derültem. És ez hamar elmúlt volna, ha nem jön vissza még egyszer.

-Amúgy Rayan! Ez csak egy ölelés volt. Egy fiúnak többet jelent, mint egy lánynak, ezt ne felejtsd el! És kérdezd meg tőle mi is volt ez az egész valójában. És ha valóban jelentett valamit, akkor küzdj érte. Most lesz rá alkalmad.

 Ó ha akkor tudtam volna!

*~*~*~*~*

Rheya

 A reggel gyorsabban jött el mint valaha. És valaki már dörömbölt az ajtómon. Felkelés nélkül kikiáltottam az ajtón.

-Nem akarok senkit sem látni!

-Ez nem akarás kérdése. A nevem Dilon. Dilon Ramsay, és érted küldtek.

-Ki küldött?

-Rayan, és Nick Brown. Én Rayan egyik barátja vagyok.

-Adj öt percet!

-Rendben.

 Öt perc tényleg elégnek bizonyult, ahhoz, hogy összeszedjem magam. Majd kinyitottam az ajtót.

-Miért küldtek?

-Hogy megtanítsalak harcolni.

-Tessék!?

-Egyenlőre elég ennyit tudnod. -mosolygott rám a srác kajánul.

 A fiú egy idős lehetett Damiennel, max egy évvel idősebb. Haja egy részen halványkékre volt festve. Emellett jóképű volt, a maga módján, a farkasa pedig nagyon is illett hozzá. Néhány farkasnak jel volt a fején, de már láttam itt olyant is amelyiken semmi ilyesmi nem volt látható. De a legtöbbön volt. Amelyiken nem az nagyon ritka volt. Követtem Dilont a folyosóra.

-Lehet egy kérdésem?

-Persze.

-Miért van az, hogy néhány farkason megkülönböztető jelzés van?

-Ezek a farkasok genetikailag fejlesztve születtek meg. Ez nem jelenti azt, hogy többek vagy kevesebbek lennének azoknál amelyikeken nincs ilyen jelzés. Gyakorlatilag semmiben nem különböznek. De úgymond amelyikeken nincs jelzés azok az "eredetiek". Némelyek az "eredeti" farkasukra festettek jeleket, ez olyan mintha befestenéd a hajad. Annak a jelképe, hogy ők hozzánk tartoznak. A te esetesben azt jelképezi, hogy a farkasod hozzád, és a Szövetséghez is tartozik.

-És miért nincsen itt több ilyen "eredeti" farkas?

-Azért mert ők voltak az utolsó példányok. A farkasok egykor, régen visszatértek a erdőbe és ott éltek, távol az emberi szemektől. De az emberek rájuk találtak. Lea White halála után a farkasok végleg eltűnni látszottak. Az emberek elpusztították őket, mert önmagukat látták bennük és ezek az állatok akkor sem tértek vissza hozzájuk. A világunkban olyasfajta béke lett, melyben már nem volt szükség a farkasokra. Egészen addig, amíg páran újra meg nem jelentek. A túlélők.

-Egyszerű bosszúból képesek voltak őket elpusztítani?

-Az ember hajlamos arra, hogy meggondolatlanul olyat tegyen, amire amúgy sohase vetemedne. Szóval, ha a Farkasok Szövetsége nem lenne, ők sem élhetnének.

 Most először láttam előnyét is ennek a szervezetnek. Csakhogy harcra képeztek ki minket, így azt éreztem, hogy az ember megint önző céljaira használná a farkasokat, pusztán csak azért, hogy átvegye a hatalmat a város felett. Vagy csak arra, hogy megvédjen minket. Most igazán összezavarodtam. Fogalmam sem volt, kiben bízhatok, vagy kiben nem. Apám nem kedvelte ezt a szervezetet és sokan mások sem rajongtak érte. De talán volt haszna. Viszont ezt csak akkor tudom meg, ha edzek, és megtapasztalom mi lesz.