3. Fejezet: A háború előszele

 

Rheya

 Néhány nap elteltével úgy tűnt mindenki megőrült. A gyakorlópályákat rengeteg fiatal foglalta el. Minden megtelt fegyverek dörgésével. A rosszullét fogott el valahányszor le kellett mennem oda. Dilon türelmes volt velem, de sokszor láttam mély aggodalmakat az arcán. Nem akartam harcolni. Nem volt miért harcolnom. Itt volt okom erre a napokban, ki akartam jutni innen. De most, hogy erre nem láttam esélyt a harckedvem is elszállt.

-Neked meg mi a bajod? -kérdezte Dilon a harctéren, mikor látta, hogy különösen pocsék hangulatba vagyok.

-Semmi. -mondtam neki mogorván.

-Nem úgy nézel ki.

-Csak szeretném, ha végre békén hagynának!

-Sajnálom, de ezt nem tehetem. Mert Nick sem fog békén hagyni téged. És az ellenségeink sem.

-Kik ők tulajdonképpen?

-Sajnálom, de nem mondhatok semmit.

-Egyszerűen nem értem ezt az egészet, ha nem mondtok semmit, honnan tudjam, hogy megbízhatok bennetek?

-Akármit mondanék, úgysem bíznál bennünk. Hiszen akkor nem próbáltál volna meg megszökni.

-Te miért maradtál itt?

-Mert ez a hely azért van, hogy megvédjem a családomat, a barátaimat és mindenkit, akit szeretek. És a várost melyben felnőttem.

-Szóval el akarják pusztítani a várost?

-Nem kifejezetten, de az lenne a vége.

-És honnan vagy ebben olyan biztos?

-Hadd kérdezzek most én valamit. Van itt vagy a városban valakid akit szeretsz? Akárki. Család, barát, rokon, imerős?

-Vannak, igen.

-És mit tennél, ha veszély fenyegetné őket?

-Megvédeném őket.

-Itt mindenki azt teszi. A Szövetség is ezt a célt szolgálja. Habár ezt sokan nem tudják, vagy nem akarják elismerni. Mi csak védekezünk. Sosem támadtunk meg senkit. És ezt a saját szememmel láttam.

 Talán igaza van. Eldördült a kezemben a fegyver. Most is megremegtem, de a golyó célba talált.

-Szép volt.

-Választ adtál a problémámra.

-Ennek örülök.

 Ahogy elnéztem Dilont, ahogy viselkedett másokkal, igen közvetlen és szimpatikus egyén volt. És kezdtem úgy érezni, hogy talán én is megtalálom itt a helyem. Biztos voltam abban, hogy ő igazat mond nekem, de attól már tartottam, hogy talán téved. Hirtelen olyan érzésem támadt mintha valaki figyelne. De Dilon már elment és mások most nem voltak a harctéren. Mégis furcsa érzésem volt.

*~*~*~*~*

 

Rayan

 Gyorsan visszaugrottam az oszlop mögé és reméltem, hogy nem látott meg. Dilon mosolyogva jelent meg az ajtóban.

-Ha ezt csinálod előbb, vagy utóbb le fogsz bukni.

-Mit akarsz? -kérdeztem, mire Dilon arca elkomolyodott.

-Aggódom. Azért a lányért. Meg miattad is, mostmár kettőtökért.

-Miért?

-Miatta azért, mert ha ő a harctérre kerül ölni biztos nem fog. És ez még a vesztét okozhatja. Meg a tiedet is. Ha tényleg meg akarod menteni. Részben meg miattad, mert félsz.

-Én nem félek. Csak aggódom, mi lesz ha...

-Ha nem hallgatnak rád, mert hallottad, hogy lázadoznak az ellen, hogy te vezesd őket. Tudom, én is hallottam. És félsz, hogy valamit elveszítesz, ami még nem is a tiéd.

-Ő teljesen más mint a többiek. Valamiért... vonz engem. Szeretnék harcolni érte és megvédeni. Pedig csak egyszer láttam.

-Hm... "Én nem hiszek a szerelem első látásra" c. mondtaban.

-Eddig én se hittem.

-Túlzottan jól ismerlek. És épp ezért remélem, hogy amit most a szemedben látok az hamar elmúlik.

-Míly kedves szavak a legjobb barátomtól.

-Mindkettőtök érdekében. Az apád nem fogja hagyni még ha ez a lány akár beléd is szeret ellenségek maradtok.

-Várj! Hogy értetted azt, hogy még ha belém is szeret?

-Eddig soha nem kellett küzdened semmiért. De őt nem fogod csak úgy megkapni. Ő nem egy tárgy Rayan. Ő egy lázadó. Aki harcol. Folyamatosan, mások ellen. De nem fizikailag. Ő magát védi. Mostmár szinte biztos vagyok benne, hogy azzal a fiúval semmi sem volt. Még tőlem is távolságot tart, pedig nem adtam rá okot. A többi fiútól meg méginkább. Szóval nem lennék a helyedben.

-Ha kell hát harcolok érte. Most lesz alkalmam is rá. Megvédem őt.

*~*~*~*~*

 

Rheya

 Még néhány nap eltelt. Lassan már nem számoltam a napokat. Dilon szerint egyre ügyesebben harcoltam. Végig olyanokra gondoltam, akiket szeretek. Damien, Roxan, Scott, apa és anya. Legalább Roxant és Scottot biztonságba tudhattam egy darabig. Őket, mivel nem volt farkasuk nem küldték háborúba, ehelyett más munkákat végeztek. Damien, talán harcolhatott volna. Ő is lejárt edzeni, akár a többiek. De valamiért úgy éreztem eltávolodtunk kissé egymástól. Vagyis inkább én tőle. Valamiért feszélyezett a társasága. Nem értettem mi változott meg, de tudtam, hogy ez belőlem ered. Mert nem akartam olyan lány lenni mint a többiek. Azt szerettem volna, ha valakinek harcolnia kell értem. Nem akartam, hogy könnyen kapható legyek mint mások. És ha ő lesz az, aki harcolni fog, talán igazán megszeretem. A hirtelen fellángolások eltűntek belőlem. Olyasvalakire vágytam, aki nem mond le rólam, aki mellett biztonságban érzem magam, és aki megért. Damien jelenleg egyik sem volt ezek közül. Hagyta, hogy eltávolodjak tőle. És most úgy tűnt, hogy ez szép lassan megvalósul.

 A harctér felé tartottam ismét. Dilon megintcsak más volt. Rá tudtam számítani, és azt is tudtam, hogy ő sem úgynéz rám. Inkább tényleg csak mint barát. Megnevettetett ha rossz kedvemben voltam, aztán továbbment, majd visszatért és újra elment. Nem hiányzott különösebben, de mindig segitett, amikor mégis éppen itt volt.

-Szerintem íjász csapatba fogsz kerülni. Az megy a legjobban.

-Miért nem lőfegyverrel harcolunk?

-Mert ezek nem egyszerű nyilak. A legtöbb robban, de van amelyikbe ragasztó anyag van, hogy az ellenség ne tudjon elmenekülni a kardforgatóktól. A kardokon pedig több penge is elhelyezkedik, s ha lőfegyver nem marad akkor az is jobb mint a semmi. Sokszor közelharcban kell küzdeni, ez lehet, hogy most sem lesz másképp. Emellett, a fegyvereink sajna nem elég jók. Ezek új fejlesztések a régebbieket ellopta az ellenségeink vezetője. Szóval sajnos ezek nem túl hatékonyak.

-Szóval ezért "raboltok" el egyre több fiatalt. Kell a túlerő.

-És még így sem vagyunk elegen. Rengetegen dolgoznak azon, hogy megtalálják az ellenség táborát, de ez még nem sikerült. Ha ez sikerülne le tudnánk állítani a támadásokat.

-És hol dolgoznak ők?

-Gyere velem.

 Dilon felvezetett a harmadik emeletére az épületnek.

-Itt vannak a kompjúterek. Rengeteg hacker próbálja feltörni a védelmi gátját az ellenségnek, de még nem sikerült. Ő itt az egyik barátom, Dastin. Az egyik legjobb hackerünk. És a farkasa Darkblue.

-Szia! -köszönt felém fordulva egy barna hajú srác, sötétkék szemekkel.

-Szia az én nevem Rheya Reeves. Ő pedig itt Sky.

-Ó igen, hallottam már rólad, sőt láttalak is.

-Tényleg? Hol?

-A biztonsági kamerák felvételén. Te akartál megszöki néhány hete, nemde?

-Igen az én voltam.

-Csúcs! És majdnem sikerült. Csakhogy innen nem lehet megszökni.

-Igen már rájöttem. Úgyhogy nem is próbálkozok újra. -vigyorogtam rá.

-Kár. Én mindenesetre jól szórakoztam.

 Elnevettem magam.

-Azt meghiszem.

 Ekkor valami villogni kezdett Dastin gépén.

-Oh! Bocsássatok meg, de egy- két dolgot még el kell intéznem. -mondta és ezzel felpattant. -Majd még úgyis látjuk egymást.

-Persze, örülök, hogy találkoztunk.

-Én is. Na Cio.

 Ezzel el is rohant a vörösesbarna farkasával együtt, én meg szájtátva nézelődtem tovább. Rengeteg monitor volt egyetlen hatalmas teremben.

-Látom tetszik, csak ne nézegesd sokáig a monitorokat, mert megfájdul a szemed.

-És nekik hogyhogy nem? -kérdeztem a többiekre mutatva.

-Speciális kontaklencséket használnak amik megakadályozzák, hogy a szemük kárt szenvedjen. Vannak, akik egész nap itt pörögnek.

-Én nem tudnék annyit itt lenni, de azért lenyűgöző.

-Hát szerintem is az.

 Ezután Dilon elkísért a szobámig. Magamra zártam az ajtót, és lefeküdtem. Valamiért olyan érzésem volt, hogy másnap hosszú napom lesz. Nem csalódtam.

Reggel....

 Amikor kiléptem az ajtómon hatalmad tömeggel találtam szembe magam. Mindenki beszélgetett, sokan elrohantak mellettem.

-Mi a fene történt? -kérdeztem, de senki sem hallotta. Legalábbis látszólag.

-Semmi különös. -felelte mögöttem egy férfihang. -Csak kirakták a halállistát.

 Megpördültem. Mögöttem a falnak támaszkodva keresztbe tett lábakkal egy hosszabb hajú fiú állt. Szeme fekete volt, hajába világos zöldeskék tincsek voltak festve. Jobb szemöldöke felett pedig egy kevésbé felrűnő heg volt. Tetőtöl  talpig végigmértük egymást. Valami nem tetszett nekem ebben a srácban. Farkasa szintén bajjóslóan komor és sötét volt.

-Mi az a halállista? -kérdeztem óvatosan.

-Újjonc vagy, mi?

 Nem feleltem.

-Ismerősnek tűnsz, te vagy a lázadó, igaz?

-Nem vagyok lázadó. De abban igazad van, hogy egyszer megpróbáltam már megszökni.

-Hm. Gyere velem! Először megmutatom a halállistát.

 Elindult a folyosón abba az irányba, ahová az előbb néhány srác és lány rohant. A folyosó végén még nagyobb tömeg állt. Sokan összekaptak, kiáltoztak, veszekedtek. A falra tényleg valamiféle lista volt kiakasztva. Elolvastam amit a tetejére írtak:

-A háborúban szereplők listája. -szememmel végigfutottam a listát. Magamat nem kellett sokáig keresnem, ahogy Rayan nevét sem. Damien nem volt rajta, és Dilon sem. Kissé megnyugodtam.

 Amikor megfordultam a srác, aki itt volt, már eltűnt. Elkezdtem magam átverekedni a tömegen. Egyszer csak megpillantottam Rayant, aki épp Dilonnal beszélt. Rayan csüggedtnek látszott. De nagyon. Aztán rám nézett. Egy darabig csak nézett, mire Dilon is felfigyelt. Aztán Rayan hirtelen hátat fordított és elment. Dilon is csak egy percig tétovázott majd utánaeredt. Én pedig visszamentem és még sokáig Rayan furcsa arckifejezése járt a fejemben.

*~*~*~*~*

 

Dilon

 Alig értem utól Rayant. Ennyire még életében nem menekült előlem, pedig már az is előfordult egy párszor. Becsapta előttem az ajtót, de nem sikerült időben bezárnia.

-Rayan nyugodj már meg!

 Rayan nem nézett rám csak fel, alá járkált.

-Rayan az ég szerelmére, hagyd abba!

-Te ezt nem értheted! Mihez kezdek majd nélküled!? Nem fognak hallgatni rám, hogyha hibát ejtek. Vagy amúgyan se.

 Megértettem. Rayan rettegett attól mi lesz, ha megvetik mint vezetőt. És nem csak ettől félt. Én is aggódtam, most még jobban, hogy megtudtam én se leszek vele. Én voltam az egyetlen támasza. Ha rá nem is, rám biztosan hallgattak volna, de ez volt az, amit Nick nem akart. Félt attól is, hogy elveszíti a többiek életét. Felelősnek érezte magát értük. Ez tette őt jó vezetővé. De az sem könnyítette meg ezt, hogy Rheya vele lesz. Ha meg is menti, utána akár meg is vetheti, ha nem sikerül helyt állnia. Ezek most mind aggasztották.

-Figyelj, Rayan. Ha én nem is leszek ott, de nem leszel egyedül. Meg kell bíznod a többiekben.

-Mégis kikben? A legtöbben újoncok, akik meg még velem lesznek azokkal vagy nem vagyok jóban, vagy soha életemben nem beszéltem.

-Voltál már apádnál?

-Igen, de azt mondta, hogy mivel az ő fia vagyok hallgatniuk kell rám. Nem tudtam meggyőzni.

-Mondjuk őt ismerve elhiszem. De azt se feledd, hogy Rheya veled lesz. Ha más nem is, ez adjon erőt.

 Ezzel felálltam és magára hagytam. Bár most az egyszer fogalmam sem volt róla, hogy jól tettem-e. Rheya szobája felé indultam és bekopogtam.

-Gyere! Nyitva van!

-És mégis, miért nem zártad be?

-Miért kellett volna? Néhány napon belül úgyis mindegy lesz.

-Miről beszélsz?

-Te nem láttad a listát?

-Ugyan ne csináld már te is.

 Rheya ekkor felült az ágyán. Én továbbra is az ajtóban álltam. Haja kócos volt, kékeszöld szemei ragyogtak. De most nem az örömtől. Inkább a bánattól.

-Bárcsak, ne lett volna akkora a szám! Akkor most nem itt lennék!

 Hallgattam. Nem mondattam meg neki az igazságot. Hogy akkor is itt lenne ha minden más másképp is alakult volna. Ha visszahúzódóbb, vagy csendesebb Nick ugyanúgy elküldte volna őt. Miután rájött, hogy ki is ő valójában.

-Figyelj, szükségem van a segítségedre.

-Az enyémre? De mégis miért?

-Rayanról lenne szó.

-Rayanról? Ugyan, mit tudnék én...?

-Csak hallgass meg kérlek! Rendben?

 Bólintott.

-Szóval, hogy is mondjam, öhm. Ő kétségbe van esve. Kell valaki, akire számíthat. Akik veletek tartanak, azokat nem ismeri, szinte egyáltalán. És emellett itt is vannak ellenségei. Akik szeretnék átvenni a helyét. Csak arra akarlak kérni, hogy segíts neki.

-De én hogy segithetnék neki? Hiszen még egy fegyvert sem tudok rendesen elsütni. Ráadásul mindent még gyakorolnom kéne. Nem fog menni amire kérsz, sajnálom.

-Az nem baj. Nemcsak fizikai segitség kell neki. Csak valaki, aki hallgat rá. Vagy esetenként meghallgatja. Ez rendkívül sokat jelent.

 Rheya egy nagyot sóhajtott.

-Ám legyen. Megpróbálom.

*~*~*~*~*

 

Rheya

 Miután Dilon elment túlzottan is magamra maradtam. Úgy éreztem a falak megfolytanak. Lassan beesteledett és rettegve gondoltam a jövőre. Úgy éreztem, szükségem van egy kevés levegőre így vagy úgy. Lesétáltam a lépcsőn. Mindenütt néma csend honolt. A kertbe vezető kijáratnál azonban az őrök megugrottak és a fegyverüket felém emelték, mikor a közelükbe értem. Felemeltem a kezem mielőtt megláthattak volna.

-Nyugalom! A nevem Rheya Reeves. Csak egy kis levegőt szeretnék. Kérem!

-Sajnálom, de nem engedhetjük ki. Főleg nem ilyenkor. Kijárási tilalom van.

-Ha gondolják jöjjenek velem, de kérem, hogy csak néhány percre...

 Az őrök újra megemelték a fegyverüket, de most mögém céloztak. Megfordultam. Előttem egy lány állt farkasával. Rám mosolygott, szeme zölden ragyogott. Hosszú szőke haja csak úgy lengedezett körülötte.

-Nyugii, rám nem vonatkozik a tilalom.

 Az őrök leengedték a fegyverüket. Meglepetten bámultam az előttem álló lányra.

-Bocsásson meg! -mondta egyszerre a két őr. A lány rám kacsintott.

-És most engedjenek ki minket!

-Sajnáljuk, de őrá vonatkozik a tilalom. Nem engedhetjük ki. Mi felelünk érte.

-Vállalom a felelősséget.

 Az őrök erre már csak bólintottak és kinyitották az udvarra vezető ajtót. A lány elindult mellettem farkasa, mely szürkés vöröses volt követte. Lassan és óvatosan lépkedtem előre. Nem bíztam ebben a lányban. Még legalábbis. Amíg két lépést nem tettem az ajtótol, addig vártam, hogy megszólal a sziréna az őrök elkapnak és elhurcolnak, vagy valami hasonló történik. De semmi sem történt. Az esti szellő megcirógatta az arcomat. Szorosabbra húztam a kabátomat. De valami azt súgta, már nemsoká itt a tavasz. Lehunytam a szemem. Majd mélyen beszívtam a levegőt és kifújtam. Annyira jól esett, hogy azt elmondani se tudtam volna. Amikor kinyitottam a szemem a lány mellettem épp az eget nézte. Követtem a pillantását, majd a lélegzetem is majdhogynem elállt. Az égen most rengeteg csillag volt látható. Gyönyörűen tiszta volt az ég és mintha csak miattunk ragyogtak volna ennyire. A lány felé fordultam.

-Köszönöm, amit tettél. Amúgy Rheya vagyok. Rheya Reeves. Ő pedig itt Sky.

 A lány mosolyova nézett rám továbbra is és valami felismerés félét láttam a tekintetében.

-Oh te vagy a lázadó! Emlékszem rád! Igazán megleptél mindenkit. A nevem Clarissa Lightwood. Ő pedig Nelly.

-Gyönyörű a farkasod.

-Köszi. A tied is.

-Ő is egy amolyan... öhm... -rájöttem amit kérdezni szeretnék eléggé bunkón hangzik.

-... egy amolgyan kísérleti alany? Úgy is mondhatjuk. -mondta, de nem úgy tűnt mintha megsértődött volna.

-Nem akartam így fogalmazni. -bár az ő farkasának a homlokán volt jel az nem olyan volt mint az enyémen.

-Ugyan, semmi baj!

-Talán az megfelelőbb, hogy ő eredeti.

-Egy megkülönböztető jel a farkasaink homlokán nem jelenti azt, hogy nem eredetiek. Csak egy kicsit másabbak. De ugyanúgy ő is hozzád tartozik, mint az enyém. Nincs külömbség közöttük.

 Lehajoltam Skyhoz és átöleltem, amit ő hűségesen tűrt.

-Ha lenne is. Akkor sem válnék meg tőle soha.

-Ennek örülök. Jó látni, hogy kerülnek ide még olyanok, akik értékelik is őket.

-Hogyhogy?

-Hm... elfelejtettem, hogy te nem régóta vagy itt. Tudod, ha valami, vagy valaki túl sokáig van velünk egy idő után megszokjuk és nem hiányzik. Lassan elfelejtjük, hogy velünk van és már nem törődünk úgy vele. Ezt ne felejtsd el!

-Nem fogom. -feleltem miközben felálltam.

-Valamiért úgy érzem te más vagy mint a többiek.

-Miért lennék más? -kérdeztem, de nem néztem a szemébe.

-Nem úgy viselkedsz és beszélsz mint a többi lány. A többiek fennhélyázóbbak, az itteni életük felforgatása változtatja meg őket. Mindent megkapnak és emiatt azt hiszik övék a világ.

-Velem ellentétben, aki csak haza szeretne menni. Vissza a normális életébe. Oda, ahol még minden rendben volt.

-Sajnálom. Nem akartalak...

 Kitöröltem egy könycseppet a szememből. Régóta nem eredtek már el a könnyeim.

-Na. -mondta Clarissa majd átölelt. -Azért nem olyan rossz itt. Persze én se értek egyet mindenbe Nickkel. De szerintem könnyebb lesz, ha barátokat szerzel magadnak.

 Most először éreztem úgy mióta itt vagyok, hogy valakinek kiönthetem a szívem. Clarissa tovább szorított, amíg folytak a könnyeim. Mindent elmondtam neki. Amikor pedig ahhoz a részhez érkeztem, hogy én is csatába megyek onnantól nem tudtam tovább mit mondani. Csak fuldokoltam tovább a könnyimtől.

-Jól van nyugodj meg. Semmi baj nem lesz. Túl fogod élni. Gondolj erre és tegyél meg mindent, ennek érdekében. Gondolj a családodra és a barátaidra. Vagy valakire...

-...akit szeretek. Dilon is ugyanezt mondta. -nyögtem miküzben próbáltam levegőhöz jutni.

-Akkor igaza volt. Dilon egy okos srác. Te pedig ne felejtsd el, hogy ki vagy. Akkor nem lesz semmi baj.

 Bárcsak hinni tudtam volna neki.

*~*~*~*~*

 

Rayan

 Mikor kijöttem apámtól a tanácskozsáról nem lettem nyugodtabb. Szükségem volt egy kis egyedüllétre és levegőre. Jó sok levegőre. Odakint egy darabig minden csendes volt, de amikor az oszlopokhoz értem, hallottam, hogy valaki sír. Mikor kilestem el se hittem, amit látok. Rheya sírt és ha nem ölelte volna át egy szőkehajú lány biztosan odarohantam volna hozzá. Majd amikor jobban megnéztem felismertem a lányt. Rengetegszer láttam a laborban. Ha pedig harcolni mentünk apámmal ő volt az egyik legjobb navigátorunk. Nem tudtam mit tegyek. De egy pillanat alatt beugrottak Dilon szavai: 'Adj időt. Ha türelmes vagy talán sikerülhet.' Így hát most türelmes voltam. Visszasétáltam a falak mentén. Majd még egyszer felnéztem a csillagokra és elmormoltam egy imát, hogy mindketten túléljük ezt az egészet.