5. Fejezet: Ébredő érzelmek
Rayan
Amikor megláttam Bruce-t elöntött a düh. Eddig csak féltem. De az, hogy Rheya továbbra is hitt és bízott bennem, erőt, hitet, és reményt adott. Odamentem és felemeltem Bruce-t. És behúztam neki. Ő elterült a földön. Madj pár perc múlva össze is kapta magát. Rheya is feláll.
-Rheya, jól vagy?
-Igen, azt hiszem. De miért..? Rayan!
Megfordultam. Ekkor már késsel ugrott nekem.
-Megőrültél!? Neked meg mi a bajod? -kiáltottam Bruce arcába.
-Az hogy egy gyáva alak vagy! Te sem menekülhetsz! Ahogy ő sem.
-Én vagyok a gyáva? Ti akkor lázadók vagytok! Nem hallgattatok rám!
-Visszavonulni gyávaság! Ha már az apád csatába kényszerített minket! Nem igaz Rheya? Felelj! Mond meg neki te is!
Rheya-ra pillantottam. Ő elfordította a tekintetét, majd rám nézett. Nem tudtam kiolvasni a tekintetéből, hogy mit érez, vagy mit fog mondani. Közelebb lépett hozzám. Én ekkor gyorsan kicsavartam a kést Bruce kezéből és elhajítottam. De továbbra is tartottam a gallérjánál fogva. Viszont Rheya odalépett és megfogta a karomat.
-Rheya? Mit csinálsz?
-Abban igazad van, hogy lázadók voltunk. De van egy nagyon nagy külömbség kettőnk között.
-És mégis mi lenne az?
-Az, hogy amíg te megkeseredtél, és bosszút forraltál Rayan és az apja ellen, addig én megbocsátottam. Rayannak azért, mert megmentett és mert másnak ismertem meg őt, mint az apját. Nicknek meg azért, mert ő a városunkat akarja megvédeni, még akkor is, ha ezt nem a legmegfelelőbb eszközökkel próbálja elérni.
Annyira megkönnyebbültem, attól amit mondott, hogy majdnem teljesen elengedtem Bruce-t.
-Te megtörtél és elárultad a családod! -kiáltott rá ezután Bruce, én meg azt hittem egyből földhöz vágom, de Rheya megszorította a kezem.
-És te mit tettél Rayannal?
-Ő nem a családom tagja, hanem valaki aki elszakított tőlük!
-És talán az is, aki visszavihet hozzájuk, hát nem érted?
Rheya szavai annyira kedvesek és megértőek voltak. Benne nem volt, harag, vagy gyűlölet. Nem úgy mint bennem. És mindez még keveredett a csalódottsággal is. Lassan elengedtem Brucet. De ő csak gyűlölettel nézett rám továbbra is. Majd sarkon fordult. Rheya kiáltani akart, de mégsem tette. Keze kezemig csúszott, majd megszorította és futásnak eredt újra. Az életünk múlt azon, hogy találunk-e most egy búvóhelyet.
*~*~*~*~*
Rheya
Amikor egy patakmederhez értünk már úgy éreztem, nem tudok tovább futni. Lassítottam Rayan is észrevette ezt. A bokám ahogy megálltunk sajogni kezdett. Biztos voltam benne, hogy meghúzódott, de próbáltam, úgy tenni mintha semmi sem történt volna. Nem mutattam Rayannak, hogy fáj igyekeztem ugyanúgy lépni, mint ahogy eddig. De tudtam, hogy nem fogom tudni sokáig tettetni. És még mindig hallottam az idegen hangokat az erdőből. Rayan ekkor megszorította a kezem. Észre se vettem, hogy még mindig fogom. És most nem is kartam elengedni. Ez volt az egyetlen ami még mindig itt tartott. Ezért nem adtam fel. Most nem tudtam elengedni.
-Nézd! -mondta. -Ott egy üreg! -mutatott a mederben előre.
Talán rókalyuk lehetett. Reméltem, hogy a lakói már kiköltöztek. Rayan gyönyörű farkasa előrement, Sky követte. Úgy tűnt igazam volt. A rókalyukban már rég nem voltak lakók.
-Menj előre! -mondta, de amikor ránéztem kissé megkeményedett az arca.
-Nem.
-Miért? -kérdezte ártatlan arcal.
-Csak. -néztem rá makacsul.
-Rheya, kérlek, menj be!
-Nem fogom hagyni, hogy valami őrültséget csinálj! -csak most engedtem el a kezét. Majd kezeimet magam előtt keresztbe fontam.
-Jól van. -morogta Rayan.
Még egyszer szétnéztem odakint. A hangok közeledtek, majd el is haltak. Talán minden rendben lesz. Most végre láttam egy halvány esélyt arra, hogy túléljük ezt az egészet. Rayan négykézláb bemászott a lyukon mely befele tágasabb lett, majd onnan, úgy nézett rám, mint egy durcás kisgyerek karácsonykor.
-Ne nézz már így rám! -kértem Rayant panaszkodva. Valamit még a fejéhez akartam vágni, de aztán meggondoltam magam. -Nézd el nekem, hogy aggódom érted.
-Hogy mit? Mit mondtál?
-Nem ismétlem el még egyszer. -néztem rá amilyen csúnyán csak tudtam. Elővettem a táskám és kotorászni kezdtem benne. Egyszer sem nyitottam ki mióta Dilon belepakolt, de most úgy láttam, itt van a ideje. Rayan ugyanígy tett. Én a sajátomban egy fiolát találtam, melyre felcimkézték a következőket: Nyílt sebekre. Rayanra néztem, és egyből szembetűnt egy kisebb vágás a homloka felett. A sebből vér már lassan az arcára száradt. Majd találtam néhány vattapamacsot is. Majd, megmutattam Rayannak mit találtam, de ő ezt mondta:
-Tedd el, még bármikor szükséged lehet rá.
-Neked most van rá szükséged.
-Ez csak egy karcolás, semmiség.
-Ahogy elfertőződik nem lesz az.
-Rheya, kérlek tedd el!
-Ma már túl sok hasonló mondatot hallottam már tőled. -mondtam és gyorsan vizet öntöttem az egyik vattapamacsra. Majd az egyik kezemmel magam felé fordítottam az arcát és elkezdtem kitisztítani a sebet. A vágás nem volt mély, ezért biztos voltam benne, hogy nem marad nyoma. Mikor viszont a másik szerrel kezdtem tísztítani a sebet Rayan nem egyszer felsziszent.
-Bocs. -mondtam. -Készen vagyunk. -egy pillanatra összeráncoltam a homlokom, mert amikor visszaültem a helyemre a bokámba éles fájdalom hasított. Rayan pedig most észrevette.
-Mi a baj?
-Semmi.
A hátamat a falnak döntöttem és megpróbáltam nem a bokámra figyelni. Viszont amikor fel akartam húzni a lábam felszisszentem.
-Rhelya, hol fáj? -Rayan aggódva nézett rám, de már kitalálta, mert egyenest a lábamhoz ment és óvatosan kibontotta a cipőmet.
-Tudod, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
-Vagyok olyan makacs mint te. Au! -kiáltottam fel mikor le is húzta a cipőt a lábamról.
-Az a szemét! -morgott Rayan és tudtam, hogy Brucera utal. Majd elővett egy fáslit a zsákjából és bekötötte a lábamat. Ezután visszaült mellém.
-Min gondolkozol? -kérdezte, mikor látta, hogy kisssé elmerengtem.
-A családomra gondoltam. A szüleimre. Meg, hogy valaha megtalálnak-e minket.
-Ne aggódj, látni fogod őket. És meg fognak találni, erre vannak a chipek. Bár.. talán jobban örülnék, ha soha nem találnának meg.
-Hogy mondhatsz ilyet? -kérdztem, meglepődve. -Hiszen téged szeretnek ott.
-Hm, persze. Annyira, hogy cserben hagynak, ha szükségem van rájuk.
-Ha mások lettek volna itt... akkor nem...
-Ugyanígy itt hagytak volna. Senki nem halgat rám.
-Apád túl nagy terhet akart a válladra rakni. De te legalább láthatod a szüleidet, lehetnek barátaid... és... visszavárnak... -könnyek gyűltek megint a szemembe, de a büszkeségem most erősebb volt. Elfordítottam a fejem, viszont éreztem magamon Rayan tekintetét.
Majd a karomon megéreztem az érintését és a fejemben egy hang el kezdett kiabálni. -Ne! Kérlek ne! Ne érints meg! Nem lehet! Nem szabadna, és nem is tehetem!- Viszont a szívem nagyot dobbant amikor maga felé fordított. És átölelt. Érzések áradtak szét a testemben. Valami melegség öntött el. A szivem hevesen dobogott én mégis nyugodt voltam.
-Sajnálom. -suttogta Rayan. -Annyira sajnálom.
-Nem a te hibád.
-De nem kellett volna még rátennem. A saját gondjaimmal.
Lassan lehunytam a szemem és megszorítottam a karját. Olyan nyugodt volt minden, hogy mire észrevehettem volna, már a sötét álmok világában ébredtem meg.
*~*~*~*~*
Rayan
Alig néhány pillanat kellett ahhoz, hogy mély álomba merüljön. A szívem majd kiugrott a helyéről. Ekkor eszembe jutottak Dilon szavai. "Egy fiúnak többet jelent, mint egy lánynak, ezt ne felejtsd el!" Most mégis.. ahogy magamhoz szorítottam, úgy éreztem, hogy talán... ő is... Ekkor megmozdult. Nem. Még mindig csak reménykedtem. Dilonnak igaza volt, ő nem egy tárgy. Nem lesz csak úgy az enyém. De egyvalamit tudtam. És most biztosabb voltam benne, mint bármikor máskor. Harcolni fogok érte. Vagy ha kell ellene.
Eljátszottam az egyik hajtincsével és hallgattam a békét magunk körül. Odakint, már a tücskök is megkezdték éjszakai nótájukat. A fáradság rám is, rám tört. És lassan erőt vett rajtam. Pedig nem akartam aludni. Most nem. De a szemeim lecsukódtak. És tudtam, hogy most végre szép álmok elé nézek, a sok szörnyűségen túl.
*~*~*~*~*
Rheya
Amikor megébredtem kissé megrémültem. Egy pillanatig nem értettem, hol vagyok és hogy ki az, aki átkarol. Majd beugrott minden. Felpillantottam Rayanra. Úgy tűnt ő is elaludt. És talán valami szépet álmodott. Mosolygott álmában, s ettől nekem is mosolyognom kellett. Óvatosan keltem fel nehogy felébredjen. Farkasaink is szorosan feküdtek egymás mellett. A kulacsom teljesen üres volt már és Rayané is. Gondoltam kimegyek egyet a patakhoz és teletöltöm.
Mikor kikúsztam a nyíláson a fény szinte elvakított. Nem kellett messze mennem. Bár a patakmeder széles volt, a patak feleakkora sem volt mint a meder. Viszont, ha sok eső esik errefelé, biztosan megnőtt. Ezért nem csodálkoztam ezen. A víz tisztának tűnt, de volt a zsákomba víz fertőtlenítő is. Dilon mindenre gondolt. Belemerítettem a vízbe a két kulcsot, mikor mozgolódást hallottam az üreg felől. Rayan rémült arcal ugrott ki onnan, én meg meglepődve meredtem rá. Mikor meglátott, hasonló kifejezés ült neki is a arcán. Majd elindult felém és mikor odaért hozzám, először csak a kezét emelte fel. Elakadt egy pillanatra a lélegzetem. Majd átölelt újra. A fejemben pedig újból érzelemvihar tört ki. Egy kép ugrott be Damiennel. Ahogy eltaszítom magamtól. De most... Nem tudtam ezt megtenni. Pedig egy részem ezt súgta. De egy másik tiltakozott. És én inkábbb erre hallgattam. Én is átöleltem őt. Arcomat a ruhájába fúrtam.
-Ne tűnj el így még egyszer. Mert azt nem bírnám ki. -suttogta Rayan.
-Nem fogok. -feleltem egy pillanatra se engedve el.
Majd mikor elengedett, úgy éreztem, mintha métereket zuhantam volna. Vissza a földre. Mintha elfeledtette volna velem a harcot. A harcot amiben a többiek valószinűleg mind életüket vesztették. A harcot melyet magammal vívtam. A harcot, amit Damiennel vívtam és Rayannal akartam vívni. És azt is, amit a szerelem ellen akartam vívni. Ezután már nem szóltunk Rayannal egymáshoz, csak hallgattuk a madárcsicsergést és az állatok neszezését. Estére viszont újra visszavonultnuk. Cudar hideg volt odakinnt. Rayan átölelt, de a fogam néha még így is összekoccant. Majd Rayan egykérdést tett fel melyen igazán meglepődtem.
-Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy tartozok neked.
-Mért tartoznál? -kérdeztem.
-Mert megmentetted az életem. Nem is egyszer.
-Na de.. -szóltam közbe.
-Kérlek, hadd fejezzem be!
Sóhajtottam, de bólintottam.
-Szeretném, ha kérnél tőlem valamit. Bármit is akarsz én azt teljesítem. Már persze, ha lehetséges dolgot kérsz.
-Bármit?
-Bármit.
-Akkor 1 napot kérek. A parkban.
Rayan tekintetét éreztem magamon, ezért a szemébe néztem. Majd elmosolyodott.
-Mi van?
-Semmi.. Csak nem erre számítottam.
-Hát mire?
-Nem olyan lány vagy mint a többiek. Akinek utóljára ezt, vagyis hasonlót mondtam, az egy dalt kért. Azt gondoltam, te is, vagy ezt, vagy valami csajos kacatot kérsz. De gondolhattam volna, hogy te nem ezt fogod.
-Semmire nem vágyom. Csak egy kis nyugalomra. És levegőre. De nem muszály megtenned. Ha félsz, hogy elszökök, vagy valami...
-Nem! Megtartom a szavam! Mellesleg, ha elszöksz, akkor legalább lesz oka az apámnak kinyírni.
Sóhajtottam. Erre most nem tudtam mit mondani, pedig lehet, hogy kellett volna. A hideg borzasztóan rázta mindenemet. Rayan is csúnyán felköhögött. Majd jobban magához szorított.
-Rayan... -kezdtem majd felemeltem a kezem és a homlokára tettem. Tűz forró volt. De ő csak tovább szorított. -Rayan! Neked lázad van.
-Nem számít. -mondta, de megint rátört a köhögés.
Ennek nem lesz jó vége. -gondoltam. Odakint hatalmasat dörrent az ég és eleredt az eső. Egyre hidegebb lett és én egyre jobban aggódtam Rayan miatt. Elővettem újra a táskámat. Sokminden volt benne, de semmi hasznosat sem találtam a kis fiolán kívül. Az jutott eszembe, hogy Dilon igazán adhatott volna valami tippet, hogy nyílt sebeken kívül ez még mire jó. Majd egyszercsak egy levelet is találtam. Felnéztem Rayanra, de ő nem figyelt rám. Szemét becsukta, de karja továbbra is szorított. Kinyitottam a levelet.
Kedves Rheya!
Rayan az utóbbi időben nagyon sok nehézségen ment keresztül. Tudom, hogy te megérted. És talán még nem tudod, de sokat jelentesz neki. És ha majd számíthat rád, az még többet fog. Lehet, hogy egy nap utálni fog ezért a levélért, de talán valamikor hálás is lesz. A fiola, amit a táskádban találsz, mindenre jó bármi bajotok is lesz. Ha megsérültök, vagy bármi is történik, ez segíthet. Azért nem Rayanhoz tettem, mert tudtam ő úgyse használná, vagy ha igen, neked segitene csak vele. Többet viszont sajna nem tudtam szerezni. Ha kell használd az egész üveget. Ha mondjuk valami súlyos dolog történik. Tudom, hogy jól fogod használni. Mentsd meg őt! Vagy ha kell védd is meg. Szüksége van rád. Nagyobb mint hinnéd.Vigyázzatok egymásra!
Dilon.
Komolyan az első dolog, amit tenni fogok, ha visszaérünk, hogy Dilon nyakába ugrok. Újra Rayanra néztem a levelet pedig visszadugtam a táskám mélyére. Viszont nem lett teljes jókedvem. Főleg miután Rayanra néztem újra. Az arca sápadtabb volt mint valaha. A szemét ezután se nyitotta ki. Én pedig megpróbáltam megfordulni. Nehezen ment Rayan nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Ekkor viszont megijedtem. Most figyeltem fel igazán arra, hogy nehezen lélegzik.
-Rayan! Rayan, ébredj! Kérlek Rayan...
Rayan résnyire kinyitotta a szemét.
-Rheya.. -nyögte.
-Istenem! -elővettem a fiolát.
-Ne... tedd. Még... szükséged lehet... rá.
A kezem a nyaka alá csúsztattam. Ő megint köhögött. Cselekednem kellett.
-Rád van szükségem. -mondtam. -Ahogy neked is rám.
A tekintete ekkor mintha kissé megenyhült volna. Száját viszont még mindig összeszorította. Végigsimítottam a homlokán. Egyre jobban felment a láza.
-Rayan kérlek... -nem reagált.
A kezem az ajkaira vándorolt. Rayan összeráncolta a homlokát. Majd megint köhögni kezdett és nekem itt volt az alkalmam, hogy a torkába töltsem a folyadékot. Amit ki is használtam. Rajan hatalmasat sóhajtott. Órák teltek el néma csendben annélkül, hogy megmozdultunk volna. Rayan kis idő múlva elaludt. És néhány óra múlva a nap is előbújt éjszakai rejtekhelyéről. Nehéz szívvel hagytam Rayant magára. De muszály volt szétnéznem odakinnt. Már két hét telt el azóta, hogy otthon voltunk. És három napja voltam Rayannal úgy, hogy még jele sem volt annak, hogy keresnének minket. Az erdő csendesnek tűnt. Sky velem jött miután Rayan farkasát ott hagytuk vele. Rájöttem viszont, hogy még a nevét se tudom. De per pillanat nem ez foglalkoztatott. Szét néztem mindenhol. Majd egyszer csak kiértem a síkságra. A lélegzetem is elakadt az emlékek úgy törtek fel belőlem. Több százan halhattak meg itt. És valószinű, hogy így is volt. Ám ekkor egy helikopter zaját hallottam. Mielőtt kiléptem volna a fák közül jobban szemügyre vettem. Mikor megláttam a logót, a hatalmas farkasfejet azt hittem a szívem kiugrik a helyéről. Kirohantam a síkságra és mindkét karomat lóbálva jeleztem, hogy hol vagyok. A gép néhány percen belül leszállt. Dilon kiugrott belőle még néhány fegyveressel.
-Rheya! -kiáltott fel majd átölelt. -Na de hol van Rayan?
-Ő nagyon rosszul van. Gyorsan, segítenetek kell!
-Mutasd merre?
Visszafutottam az erdőbe a patakmederhez. És bemásztam a lyukon. Dilon követett, de a lyukon már nem jött utánam.
-Rheya! Én nem férnék be! Itt megvárlak.
Csakhogy amikor bemásztam Rayan továbbra sem reagált. Mikor szóltam hozzá, vagy megráztam, annak csupán annyi lett a következménye, hogy felnyögött.
-Dilon! Nem tudom kivinni! Nincs magánál!
-Gyere ki! Bemegyek én.
Helyet cseréltünk és Dilon kiráncigálta Rayant. Majd egészen a helikopterig cipelték két őrrel. Én körülbelül odáig jutottam, hogy a helikopterig a saját lábamon jussak. Majd mindenre sötétség borult.